3. fejezet

Hello mindenkinek!

Sikerült viszonylag időben érkeznem a következő résszel, legalábbis remélem. Talán most nem várakoztattalak meg benneteket annyira, mint a múltkor.Lehet kicsit rövidebb lett, mondjátok, hogy nem baj.

Nem is húznám tovább a szót, remélem ez a rész is elnyeri a tetszéseteket, a vélemények pedig továbbra is jöhetnek, bármilyen jelleggel.

Jó olvasást!
Arisa

3. fejezet

Két ember, akik számomra nem férnek össze

Sok idegesítő dolog van az életben, elsősorban ezek közé tartozik Rhythm állandó nyaggatása. Azóta sem tágít a lehetőségtől, miszerint engem válasszanak ki. Az utóbbi időben annyiszor felhozta ezt a témát, már szólni sem merek neki, mert a végén még tényleg eljár a szája. Mion szerencsére már beletörődött, hogy ez engem nem érdekel, bár néha még ő is emlegeti a karácsonyi fesztivált. Könyörgöm, hol van az még?  Ezekkel a gondolatokkal léptem ki az öltözőből, s nem vettem észre, hogy nekimegyek valakinek, aki a főnök irodája előtt ácsorgott.

- Bocsi… Te meg mit keresel itt? – zuhantam vissza a való világba, amikor is tisztázódott a szememben, hogy kinek mentem neki. Castiel zsebre tett kézzel állt a főnök irodája előtt, és látszólag várt valakire.

- Mondtam, hogy a húgom nagy rajongód, ide fog járni a Pretty Top-ba, most van a beiratkozás.. Gyakrabban fogunk találkozni – húzta széles mosolyra a száját.

- Ó pompás. Többet bámulhatom a kárörvendő képed. De az ugye tudod, hogy nem én vagyok az oktató?

- Tudom hát, nem is az a lényeg.

- Remélem, nem csak arra akarod felhasználni, hogy többet lehess velem és piszkálj.

- Ugyan már, eszemben sincs – mordult rám.

- Oké, elhiszem, csak nem tagadom, megfordult ez is a fejemben- mondtam, majd ezzel ott is hagytam és visszamentem a pályára gyakorolni. Nem fogom ilyennel elpazarolni a drága időmet, amit inkább hasznosabb dolgokra is fel lehetne használni.

Szerencsére ma csak egyedül voltam bent ilyen sokáig, Rhythm korrepetáláson van, Mion pedig segít valamiben a szüleinek. Enyém az egész pálya, senki sem zavarhat meg. Párszor elpróbáltam a legfontosabb lépéseket, táncokat, ám ezzel sajnos jól el is ment az idő. Fél nyolc fele az egész épület kiürült, az oktatás is véget ért, már csak a főnök lehetett bent meg én. Visszaöltöztem, aztán már pont menni készültem, amikor megláttam valami szokatlant. A kezdő kis pálya teljesen kihalt volt, egyetlen egy kislány csetlett-botlott csak a pálya szélén. Az oktatást mindig Wataru tartja, de sohasem szokta elhúzni az óráit, vagy egyéni edzésekkel fárasztani a gyerekeket. Most sem látom, a kislányon kívül senki sem volt sehol, így kénytelen voltam benézni én. Mikor benyitottam, láttam, hogy nem vette észre az érkezésemet, ezért odamentem hozzá.

- Szia! Mit csinálsz te itt ilyenkor? – fogtam meg gyengéden a vállát hátulról, nehogy megijedjen. Meglepetésemre azonban kicsit így is megrémülve fordult felém, szemei viszont azonnal felcsillantak amint meglátott engem.

- T..te valóban Harune Aira vagy? – kérdezte dadogva.

- Igen, örvendek. És te? – hajoltam le hozzá mosolyogva, hogy nagyjából egy vonalban legyen a tekintetünk.

- Én a te legnagyobb rajongód vagyok, Elisa a nevem.

- Nagyon aranyos vagy Elisa! De mit csinálsz itt ilyen későn?

- Le vagyok maradva a többiektől, fel akarok zárkózni, hogy egy nap olyan lehessek, mint te!

- Ugyan, ehhez nem kell túlerőltetned magad. Későre jár, neked is pihenned kell.

- De muszáj behoznom a lemaradásomat! – ellenkezett. Nem találkoztam még ilyen makacs gyerekkel, pedig van két kishúgom nekem is.

- Holnap is lesz nap! Most már én is hazamegyek, hogy holnap kipihenten folytathassam a táncot. Nem tartasz velem? – kacsintottam rá, mert tudtam, hogy ennek be kell válnia.

- Akkor én is hazamegyek pihenni! – jelentette ki. Tudtam, hogy ez beválik, nem is kellett sokat nyaggatni. – De előtte még… megölelhetlek?

- Persze, nyugodtan.

Azzal megölelt, bár olyan erősen, hogy majdnem kiszorította belőlem az összes levegőt. Hihetetlen mennyire makacs kislány, csak azért, hogy olyan lehessen, mint én. Olyan aranyos, ahogy küzd az álmáért, a válla felett el is ejtettem egy könnycseppet.

- Akkor jó éjszakát Elisa! Ugye nem egyedül mész haza?

- Nem, jönnek értem. Neked is jó éjszakát Ai… - a mondat végén, láttam, hogy nem meri kimondani, ezért segítettem kicsit.

- Nyugodtan szólíts csak a nevemen – mosolyogtam rá.

- Akkor jó éjszakát Aira! – köszönt el picit szégyenlősen.

Még integettem neki az ajtóból, majd elindultam haza a halvány naplementében. Ilyenkor még világos van, kár, hogy nemsokára mindez megváltozik, mert egyre rövidülnek a nappalok. És bizony az a karácsony is egyre közeledik.

A szüleim örültek, hogy ma viszonylag korábban értem haza, sőt kicsit túlzásba is estek. Nem mintha bánnám, csak amikor elkezdtek kérdezősködni a karácsonyi Prism show fesztiválról, akkor szépen megmondtam nekik, hogy engem ez nem érdekel, végül otthagytam őket és felmentem a szobámba. Néha úgy érzem, hogy a nyugalom a legfontosabb dolog az életben. Ugyan kicsit bántam, hogy nem maradtam bent tovább gyakorolni, hisz’ megfogadtam, hogy keményebben fogok edzeni, most éreztem, hogy haza kell jönnöm.

Nem tudom mennyi lehetett az idő, de az biztos, hogy elég hamar elnyomott az álom. Mostanában kicsit elfáradtam, még mindig nem sikerült visszaszoknom a sulihoz. Vajon régen hogyan tudtam egyszerre ennyi mindent csinálni?

Másnap reggel az alvásnak köszönhetően éreztem, hogy nem vagyok fáradt, legalábbis egyelőre, a nap további részén majd kiderül, hogy bírom.

Mivel nem voltam késésben, próbáltam minél lassabban készülődni, hogy még minimális zajt se keltsek a laskásban, nehogy a többiek is felébredjenek. Szerencsére erre nem került sor, így teljes nyugiban indultam el a reggeli próbára, méghozzá viszonylag kipihenten. Ez elég ritka alkalom ebben a szakmában, nem tudom a barátnőim, hogy vannak vele.

A próbaterembe érve még sötét volt, csak halványan világított be a felkelő nap fénye. Megint én voltam az első, mint szokás szerint mindig. Igazság szerint szeretek is előbb érkezni, mert így van időm egy kicsit bemelegíteni mielőtt a lányokkal elkezdenénk a rendes koreográfiát próbálni. Nem sokkal utánam azonban Mion is megérkezett, már csak Rhythm hiányzott, aki természetesen ismét utolsónak érkezett. Ki gondolta volna, most őszintén? Mondjuk nem is baj, ha késik, mert elvileg rövidített óráink lesznek megint, úgyhogy délután jóval több időnk lesz, mint általában.

Rhythm fél órát késett, ezért mér nem is öltözött át, hanem megvárt minket, s egyből mentünk a suliba, hogy minél előbb túlessünk rajta és jöhessen végre a délután. Csak remélni tudtam, hogy a kis Elisa ma délután is bent lesz, mert akkor bemutathatom a barátnőimnek is.

Ahogy gondoltam, tényleg rövidített óráink voltak, sőt az utolsó még el is maradt. Ennél jobb délutánt el sem tudnék képzelni magunknak, ráadásul a vörössel sem találkoztam még ma a suliban, így duplán jó napom van. Csak össze ne fussak vele megint valahol, főleg ne a Pretty Top környékén.

Mikor beértünk a táncterembe, Rhythm és Mion egyből mentek is átöltözni, de én még előtte bekukkantottam a kispályára, ahol éppen oktatás volt. Wataru észrevett, intett nekem egyet, közben pedig próbált a kicsikre is figyelni. Akármennyire is kerestem a szemmel, Elisa nem tartózkodott a jégen, bár a pálya mellett sem láttam. Sebaj, biztosan később jön majd.

Próba közben kaptunk pár látogatót, először a Callings tagjai tiszteltek meg minket a jelenlétükkel, de hamar megunták, ezért elmentek inkább ők is gyakorolni a saját műsorukat. Később már Wataru jött be hozzánk a gyerekekkel, mert ő az előbb nem tudott bejönni az oktatás miatt.  Több gyerek is kérte, hogy táncoljunk nekik valamit, ezért engedelmeskedtünk, hisz’ ez is gyakorlásnak számít. Tátott szájjal néztek minket, nagyon tetszett nekik, amit láttak, majdnem kiesett a szemük. Ilyen közelről még nem láthattak minket, azért egy színpad nézőtere jóval nagyobb ennél, s nem ülhet mindenki az első sorban. Jó volt látni, ahogy ilyen lelkesen rajonganak értünk, én továbbra is úgy gondolom, hogy nincs annál boldogabb pillanat, amikor látod, hogy a közönségednek tetszik, amit csinálsz. Tánc közben a sok gyerek közt megpillantottam Elisa-t , integettem neki egyet, mire ő  mosolyra húzta a száját. Örülök, hogy itt van, nem kellet benne csalódnom.

Kezdtünk elfáradni, valamint már lejárt az oktatási szünet, ezért újra magunkra maradtunk. Leültünk kicsit pihenni, közben pedig szokásosan beszélgettünk, ahogy szoktunk. Mindig átbeszéljük, ki hol hibázik, min lehetne javítani. Néha pedig más téma is előjön.

- Aira, látta, hogy integettél valakinek, ki volt az? – érdeklődött Mion.

- Egy kislány, akit tegnap ismertem meg. Bent maradt egyedül gyakorolni, hogy felzárkózhasson, mert szegény le van kicsit maradva.

- Pont olyan, mint te.

- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani.

- Azért mert ez az igazság. Amúgy majd bemutatod nekünk?

- Persze, amint lesz rá alkalmam. De elvileg Castiel húga is ide jár, csak nem tudom melyik gyerek az.

- Na, ez már hír! Akkor Castiel is többet lesz itt, gondolom – örült meg a hírnek Rhythm.

- Hát ez tényleg fantasztikus - mondtam ironikusan.

Erre a kijelentésemre csak röhögést kaptam vissza, így nem is nagyon erőltettem ezt a témát. Eszembe jutott, hogy kint hagytam az öltözőben a telefonomat, ezért kimentem érte ezzel magukra hagyva a lányokat pár percre. Visszafele menet azonban kellemetlen meglepetésben volt részem, pedig eddig olyan jó volt ez a nap. Castiel megint ott volt velem a folyosón, bár megpróbáltam úgy tenni mintha nem látnám, csak sajnos ez nem jött be.

- Tudom, hogy észrevettél! – szólt oda nekem, miközben én direkt háttal próbáltam minél előbb elmenni onnan.

- És akkor mi van? Nem fogom megkérdezni, hogy miért vagy itt, mert tudom, más meg nincs, amiért le kéne állnom veled beszélgetni, miközben épp nem érek rá.

- Nem úgy nézel ki, mint aki annyira siet.

- Próbám van, csak kiszaladtam a telefonomért. Amúgy még tart az oktatás, szóval várhatsz még egy jó darabig.

- Nem baj, ráérek, tudok várni.

Fejemet csóválva indultam vissza a pályához, ám legbelül mégis örültem, hogy itt van. Magam sem tudom miért, megint agyamra ment a tánc. Örültem, hogy itt van, közben viszont valahol idegesített is. Már majdnem bent voltam a pályán, amikor hallottam, hogy valaki Castiel nevét kiabálva rohan felé a folyosón. Gondoltam magamban biztos a húga lehet, ám amikor meghallottam az ismerős hangot nem bírtam ki, hogy meg ne forduljak. Elisa nevetve futott a vöröshöz, majd amikor odaért megölelte és elkezdett neki mesélni az órájáról. A jelenetet nézve ledermedtem, még a telefon is kiesett a kezemből, hangosan koppanva a folyosó kövén. Hogyan lehet egy ilyen aranyos kislány Castiel húga?